Mi Hazánk: Alapító Nyilatkozat

2018.08.20.

A Városligetben tartotta ma a rendezvényét a Mi Hazánk és az Alapító Nyilatkozattal ma párttá alakult hivatalosan is.

Egy nappal a rendezvény előtt szervezett támadással tették elérhetetlenné a Mi Hazánk honlapját, de a megjelentek létszámát megítélve ez nem okozott zavart a lebonyolításban.

  Családias hangulat és kitűnő szervezés várta az ideérkezőket, és az embernek olyan érzése volt, mint ha legalább nyolc évet repült volna vissza az időben. Bár egy pár régi ismerősön kívül rengeteg új arc volt a jelenlévők között mégis valahogyan volt valamilyen különleges hangulata a mai zászlóbontásnak. A magam részéről továbbra sem pártosodom, de továbbra is figyelemmel kísérem a Nemzeti oldalon alakuló pártokat és mozgalmakat.

A megbízott megyei elnökök közül leginkább a Borsodi érdemi munka az, amit érdeklődéssel várok, mert az elhatalmasodott cigánybűnözés nagy mértékben sújtja  Észak-Magyarországot. Ennek a legégetőbb problémának a megoldása már nem igen tűr halasztást tekintettel arra, hogy eddig néppártosodott Jobbikosként nem sok intézkedést tett a most megbízott megyei elnök, az utak és az aszfaltok rendbetételének fontossága mellett. Bízom benne, hogy a lehető legradikálisabb módon kezdődik meg a rend teremtés  ebben az ügyben is.

Szervezhetne mondjuk kezdésnek egy a 2012-es Magyar Élet Menetéhez hasonló performanszt, ami kiterjedne Ózd és peremkerületeire is Somsályt is beleértve. Hiszen évek óta tisztában van az ottani állapotokkal.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el