154 éve 

1828. május 8-án született Henry Dunant svájci író, aki 1859-ben szemtanúja volt a Solferinó-i ütközet sebesültjei tragikus pusztulásának. 

A kor legvéresebb harcának mondott csatája során több, mint 40 ezer sérült vagy halott katonát hagytak a csatamezőn. 

Henry Dunant elborzadt a látottakon; üzleti útját megszakítva a helyi asszonyok segítségével próbált meg segíteni a sebesülteken. Megszületett az eszme, amelyből a világ legnagyobb humanitárius szervezete nőtt ki a későbbiekben. 

 Az ütközet alapján felismerte, hogy az osztrák és francia áldozatok jelentős része azon sebesült katonák közül kerül ki, akik nem jutottak időben megfelelő elsősegélyhez illetve orvosi ellátáshoz. 

Elképzelése szerint olyan nemzetközi szervezetre van szükség, amely bármely hadviselő fél szempontjából semleges, ezért elvárható, hogy humanitárius és ingyenes ápolási szolgáltatásainak nyújtását egyik hadviselő fél se akadályozza meg vagy korlátozza. 1860-ban elkezdte létrehozni a Nemzetközi Vöröskereszt segélyszervezetét.

Ennek az elképzelésnek a valóra váltása az 1863-ban Genfben általa alapított Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság.  A Vöröskereszt napja az ő emlékére minden évben május 8. A Vöröskereszt alapításának az 1863-as évet jelölik meg, a Genfi Egyezmény egy évvel később hagyta jóvá a kezdeményezést.

 A Vöröskereszt jelképe a történelme során semlegességre törekvő Svájc zászlajánalapul. A vörös kereszt idővel a Nemzetközi Vöröskereszttől függetlenül is az orvosi ellátás szimbólumává vált. 

Magyarország 1881-ben csatlakozott a vöröskeresztes mozgalomhoz. 

Története:

A Vöröskereszt magyar szervezetének alakuló közgyűlését 1881. május 16-ra hívták össze Esztergomban, melyen kimondták a Magyar Szent Korona Országai Vörös-Kereszt Egyletének megalakulását. 

1882. január 20-án kelt körlevelében jelentette be a magyar egylet működését.  A Magyar Vöröskereszt egyenjogú tagja lett a nemzetközi mozgalomnak és azóta is aktív tagja. 

Kivételnek számított, ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia segélyegylete korábban létrejött.

 A nemzetközileg elfogadott szabályok szerint egy országban egy szervezet létezhetett, azonban a magyar kormány ragaszkodott az önálló szervezet megalakításához, amely I. Ferenc József Ausztria császára és Magyarország királya jóváhagyásával 1881-ben megvalósult. Az egyletnek fel kellett készülnie a háborúban teljesítendő feladataira. Vállalta szükségkórházak, sebesültszállító oszlopok felállítását, tábori kórházak utánpótlását, Magyarországra érkező sebesültek és beteg katonák ellátását. Sorsjegykötvények kibocsátásával jelentős fejlesztéseket kezdtek (Erzsébet Kórház - mai Sportkórház - hivatásos ápolónőképző intézet felépítése).

A balkáni háborúban, majd az első világháborúban végeztek egészségügyi ellátó szolgálatot.

Az Egylet fontos feladata volt még az elesett és sebesült katonák, hadifoglyok ügyében a hozzátartozók értesítése.

A két világháború között létrehozták a főútvonalak mellett az elsősegélynyújtó állomásokat, a balatoni 16 viharjelző állomást, a dunai vízimentő és viharjelző szolgálatot. 1937-re kiépült a légi mentő-, elsősegély-betegszállító szolgálat, a szociális segélyező rendszer.

1921-ben megalakult a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, amelynek szervezésében az ifjúság részt vett a rászorulók segélyezésében, adományok gyűjtésében. Kezdeményezésükre 1925-ben rendezték meg először az Anyák Napját, mely azóta is elismert hagyománnyá vált.

A második világháború ismét előtérbe állította a szervezet jelentőségét. A lengyel menekültek ellátását, a hadifoglyokat szállító katonavonatokból megszökött több száz francia, szovjet, olasz állampolgár menedékét kellett biztosítani.

Az Egylet a honvédség egészségügyi szolgálatának kisegítését látta el, kórházakat, kórházvonatokat működtetett saját kiképzett ápolónőkkel. 1939-ben megkezdte működését a Vöröskereszt Véradó Központja.

A háború befejezése után az Ideiglenes Nemzeti Kormány felismerte a Vöröskeresztben rejlő lehetőségeket, különösen a hazatérő hadifoglyok és sebesültek fogadásában - ellátásában, az elesettek és a hadifogságba került katonák felkutatásában, a külföldre menekült vagy politikai okok miatt elhurcolt magyar állampolgárok hazahozatalában.

A fegyverletételi szerződés értelmében a magyar hadsereg minden egészségügyi intézményét a Magyar Vöröskereszt vette át. Ez jelentős bázist biztosított a hadigondozásban, a rehabilitációban.

A Magyar Vöröskereszt 1948-ban már 228 intézménnyel rendelkezett (közkórházak, Heine Medin Intézet, orvosi rendelőintézetek, gyermekotthonok, bölcsődék), amelyek több tízezer felnőtt és gyermek egészségügyi és szociális ellátását tették lehetővé.

A Magyar Vöröskereszt intézményeit 1949-ben államosították.

1951-ben egészségügyi egyesületté minősítették. Fő feladatait az egészségügyi felvilágosításban, elsősegély oktatásában és a véradók szervezésében jelölték meg.

Ebben a helyzetben a szervezet nagy erőpróbája volt az 1954. évi dunai árvíz. Hatezer önkéntese vett részt a mentésben, elsősegélynyújtásban, a lakosság élelmezésében.

Az 1956-os forradalom idején a nemzetközi segélyszállítmányok, egészségügyi felszerelések elosztása jelentette a humanitárius cselekvést. Ezzel azonban a szervezet az új kormány részéről hátrányos megkülönböztetést szenvedett.

A Magyar Vöröskereszt 1957 tavaszán kapta vissza önállóságát.

 Feladata az egészségügyi ismeretterjesztés, térítésmentes véradásszervezés, ápolónőképzés, polgári védelemmel együttműködés, az ifjúság körében végzendő szervezés és az üzemekben vöröskeresztes szervezetek létrehozása. Ez a program a tömegszervezetté válást tűzte célul.

A későbbi években új kezdeményezések bővítették a feladatokat (családgondozói szakszolgálat, mozgássérült gyermekek táboroztatása, véradó központok, szociális otthonok létrehozása).

1988-tól a menekültek ellátása (előbb a romániai, majd az NDK állampolgárok, később a délszláv háború elől menekülés) jelentett kiemelt munkát.

A Magyar Vöröskereszt mai feladatai részben a hagyományos programokra, részben az új társadalmi szükségletekre épültek. Így a szociális ellátó rendszer, intézmények működtetése, az ifjúság egészségnevelése, a véradásszervezés, az elsősegélynyújtás oktatása, a katasztrófa-segélyezés és mentés, a keresőszolgálat a főbb feladat.

Kiemelt jelentőségű a szervezet részvétele a nemzetközi katasztrófa-segélyezésben (kárpátaljai, romániai árvíznek, délkelet-ázsiai szökőár, stb.). Ez egyben a Föderáció és az ICRC nemzetközi programjaiba való részvételt is jelenti.

A Magyar Vöröskereszt ugyancsak kiemelt feladatainak tartja az ifjúság körében a humanitárius eszmék terjesztését és a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt felkészítését a mindenkori tevékenység ellátására. A Magyar Vöröskereszt 1998. január 1-jétől kiemelten közhasznú társaság.

Főbb tevékenységei

• egészségügyi felvilágosítási munka szervezése és végzése a lakosság körében,
• közreműködés a különböző állami akciók zavartalan lebonyolításában: védőoltások, szűrővizsgálatok, tisztasági mozgalom
• véradók toborzása,
• közreműködés az elemi csapások elhárításában.
• tevékeny részvétel az elsősegélynyújtásában illetve oktatásában
• önkéntes ápolók és ápolónők kiképzése,
• alapfokú elsősegélynyújtó tanfolyamok tartása a lakosság körében,
• keresőszolgálat.
• Önkéntesek képzése hely szerint

A szervezet irányításában 2004-ben történt változás, amikor a Kongresszus Habsburg Györgyöt választotta a Magyar Vöröskereszt elnökévé.

Az eltelt néhány évben nőtt a szervezet nemzetközi elismertsége, bővültek hazai és nemzetközi programjai és a nemzetközi testületekben végzett munkája.

A 2017. évi törvény szerint külföldről támogatott szervezetnek minősül. 

Demokratikus tömegszervezet, amely elősegíti és szervezi az embereknek az egészségügyi kultúra fejlesztésére és terjesztésére, az egészségügyi viszonyok javítására irányuló munkáját, azaz előmozdítja a lakosság bevonását az egészségügy különböző feladatainak megoldásába. További célja a nemzetközi együttműködés biztosítása és fejlesztése az egészségügy területén.

 1919-től tagja a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének.

A Vörös Félhold jelképet legelőször a Nemzetközi Vöröskereszt önkéntesei használták az 1877-1878-as orosz-török háborúban. A háború alatt először Oroszország ismerte el a Vörös Félholdat, mint védő szimbólumot, mely gesztus nyomán ezt Törökország is azonnal megtette.

1878-ban a Nemzetközi Vöröskereszt bejelentette, hogy a nem-keresztény országok számára megfontolja az új jelképek bevezetését, melyet a Vörös Félhold 1919-es hivatalos elfogadásával tett meg.

 Ezt követően több nemzeti szervezet megváltoztatta nevét Vöröskeresztről Vörös Félholdra. Jelenleg a mozgalom 185 elismert nemzeti szervezetének 33 iszlám országa használja ezt a jelképet.

Izrael 1949 óta kéri a vörös Dávid-csillag elismerését, azzal érvelve, hogy mivel a kereszténységnek és az iszlámnak saját jelképe van, a judaizmus is megérdemel egyet. A Magen David Adom szervezet Izraelben jelenleg is használt jelképét azonban a genfi egyezmény nem ismeri el. A Nemzetközi Vöröskereszt cáfolja továbbá, hogy a vörös kereszt keresztény szimbólum lenne.

A Nemzetközi Vöröskereszt azzal érvelt továbbá, hogy ha a zsidók vagy bármelyik másik csoport külön jelképet kapnának, több más nemzet vagy vallási csoport is kérhetne egyet, és ezzel tönkretennék a Vöröskereszt eredeti célját, mely az volt, hogy legyen egyetlen egyszerű jelkép, mely mindenki által ismert és védi a humanitárius szervezeteket. 

A muzulmán országok szintén ellenezték az izraeli kérés teljesítését, ami lehetetlenné tette a megegyezést.

A vörös kristály elfogadásakor a Magen David Adom bejelentette, hogy Izraelen belül továbbra is használja régi jelképét, de a vörös kristályba foglalva, míg külföldön csak a kristályt használja majd.